Erdélyi református lelkipásztorok hivatásmegőrző és lelkigondozó szolgálata

Mintha én lennék

Tekintettel a Hivatásmegőrző Szolgálat konfidencialitásra vonatkozó kötelezettségére, olyan példákat teszünk itt közzé, akik nem a mi segítő szolgálatunkat, hanem a miénkhez minden szempontból hasonló, de más országban működő segítő szolgálatot vették igénybe. Ezeket a példákat bátorításul tesszük közzé – ilyen, és ehhez hasonló gondokkal küzdők felé nyújtjuk ki segítő szándékkal kezünket.

 

Egy lelkipásztor kiégésének és talpraállásának története

 

Kiégésre utaló jelek

 

Elgondolkoztál valaha azon, hogy te kiégtél-e? Én sok vezetőt, sok embert ismerek, aki ezen tűnődik. Vékony határvonal húzódik a fáradtság és a kiégés között. De ha átlépted a határt, nehéz visszajönni.

Én tizenegy évvel ezelőtt éltem meg életem legsötétebb időszakát. Az ismerőseim korábban figyelmeztettek arra, hogy ki fogok égni. Én azt gondoltam, be fogom bizonyítani, hogy tévednek. És általában sikerült is. Kifáradtam, elvesztettem az egyensúlyt, de amikor láttam a szakadék szélét, még vissza tudtam húzni magam. Ez egészen jól működött 2006 nyaráig, amikor aztán már nem volt elég.

Azon a bizonyos nyáron, tizenegy évvel ezelőtt belezuhantam a szakadékba, és zuhanás közben már tudtam, hogy nem fogom tudni kihúzni magam. Bár nem szoktam depressziós lenni, most biztos vagyok benne, hogy ha azon a nyáron, még a szakadék előtt elmentem volna orvoshoz, klinikai depresszióval diagnosztizáltak volna. Talán ez nem volt tipikus depresszió. Fel tudtam kelni az ágyból minden nap. Keresztyénként továbbra is imádkoztam, olvastam a Szentírást. Soha nem veszítettem el a hitem (csak éppen nem tudtam érezni). Azok, akik nem voltak nagyon közel hozzám, észre sem vettek semmit. De én éreztem, hogy valami eltört bennem, és én nem tudtam, hogyan javíthatnám meg. Csigalassúságú lettem. A reménység kihalt belőlem. A motivációm és lelkesedésem abszolút nullára esett.

Mint általában a kiégett emberek, én is úgy éreztem, mintha idegen tájon járnék. Voltam korábban már fáradt, de még nem voltam kiégett. Olyan elbizonytalanító volt, hogy nem tudtam, mit tegyek.

A legjobban az ijesztett meg, hogy tudtam, sokan a szolgatársaim közül lementek ezen a lejtőn, és sokan közülük soha nem tértek vissza. Az ő szolgálatuknak vége. De néhányan emberként is alámentek, és soha többé nem tért vissza beléjük a remény, a derű, és soha többé nem lettek azok, akik azelőtt voltak. Nagyon nem akartam, hogy velem is ez történjen. Most visszanézve a diagnózis még mindig egy kicsit nehezen megfogható és homályos. Egyáltalán ki tudja, hogy mi kopik el a lélekben akkor, amikor így kiürül?

A kiégés koptatja el a lelket annyira, hogy végül kiürül.

De azt gondolom, hogy a kisiklásomat leginkább az érzelmi kiégés okozta. A másokkal való törődés mellett nem törődtem a saját szívemmel, lelkemmel, és másoknak sem engedtem meg, hogy velem törődjenek. Körülbelül három hónapon át sodródtam lefelé, míg elértem a mélypontot.

Aztán egy csodálatos feleség, jó munkatársi közösség, közeli barátok, egy tanácsadó, és természetesen a kegyelmes Isten segítségével kezdtem talpra állni.

Őszintén megvallom: évekbe került, míg újra erőm teljében éreztem magam, de 80-90%-ra sikerült visszatornászni magam az első év alatt. Az utolsó 10% még két-három évbe telt.

 

Azért írom le a tapasztalatomat, mert ma a kiégés járványszerűen megsokszorozódott vezetők, de általában az emberek között. Talán te még a szakadéknak az innenső peremén vagy. Esetleg éppen szabadesésben. De honnan tudod, hogy ez nem csupán fáradtság. Honnan ismered fel, ha kiégtél?

 

Felsorolom, hogy én milyen jelekből ismertem fel a kiégést. Remélem, hogy ezzel segíteni tudok neked, hogy észrevedd a határvonalat, mielőtt átlépnéd. A fáradt lelkipásztor még vissza tudja húzni magát a szakadék széléről. A kiégett nem.

  1. Elhalványul a hivatástudatod

Mindenki küzd a hivatástudatával időnként, de a kiégés állapotában tartós a hivatástudat hiánya. Gondold meg, hogy neked a szolgálatban mekkora hivatástudatod volt korábban. Ez vitt a szolgálatba, ez tett vezetővé, és hosszú időn keresztül ez tette az életedet és a szolgálatodat csodálatos élménnyé.

Amikor kiégtem, a hivatástudatom lenyugodott, mint este a nap. Tudtam, hogy amit teszek, az fontos (a helyi gyülekezetben végzett munkám), de többé nem éreztem. Rájöttem, hogy hivatástudat nélküli lelkipásztor többé nem tudja lelkesen végezni a szolgálatát. De egyszerűen nem találtam magamban a lelkesedést.

  1. A legfőbb érdeklődési területed a SZÁMOK – több nem érzed a magasságot és mélységet

Ha egészséges vagy, érzel dolgokat. Átélsz magasságokat és mélységeket. Amikor én kiégtem, egyiket sem éreztem. Ha valaki a gyermeke születését ünnepelte, nem tudtam vele örülni. Zsibbadt voltam. Ha valaki beteg volt, vagy bajba került, nem rendültem meg. Zsibbadt voltam. A kiégés elzsibbasztja a szívedet, és nekem tulajdonképpen ez volt az első jele annak, hogy közel a szakadék.

  1. Apró dolgok aránytalanul bosszantanak

Nem igaz, hogy a kiégett embernek semmi érzelme nincs, de azt tudom, hogy kiégett állapotomban nagyon nem voltak helyükön az érzéseim. Az egyik első jele volt a kiégésnek, hogy jelentéktelen dolgok kiborítottak. Valami (mint például egy határidő be nem tartása) a 10-es problémaskálán csak 3 pontot érne, de én úgy reagáltam, mintha 11-et ért volna. Ez soha sem jó. Az apró dolgokhoz való aránytalan viszonyulás mindig valami mélyebb bajnak a jele.

  1. Mindenki kimerít

Az emberek különfélék. Van, aki feltölt energiával, és van, aki kimerít. Ezt tudom. A mennyen inneni világban ilyen az élet. De amikor kiégtem, senki nem töltött fel. Még a családom sem, a barátaim és munkatársaim sem. Tudtam, hogy jó emberek, de nem éreztem. Ha senki nem tölt fel, senkinek nem tudsz örülni, nem a többiekben van a hiba. Benned van a hiba.

 

Stressed man frustrated with electronic devices

  1. Cinikussá válsz

Jaj, a cinizmus. Nehéz az idő előrehaladtával nem cinikussá válni. Van ok a cinizmusra. De a cinizmusnak nincs helye az egészséges szívben. Ha felfedezed magadban az egyre erősödő cinizmust, talán te is a kiégés felé haladsz.

  1. Semmi sem elég jó neked

A kiégés egyik legnehezebb tünete volt számomra, hogy úgy tűnt, semmi sem elég jó nekem. Nem volt jó alvás, jó imádság. Az emberek nem voltak elég jók. A pihenés sem volt elég jó. A vakáció sem úgy sikerült. A munkával sem voltam elégedett. Az étellel sem. Ez a depresszió jele, és ismét a kiégésre hívhatja fel a figyelmet.

  1. Nem tudsz tisztán gondolkozni

Amikor kiégsz, a szíved összekeveredik az agyaddal, elveszíted azt a képességet, hogy tisztán gondolkodj. Eleget olvastam, előadásokat hallgattam az életközép-krízisről és a kiégésről ahhoz, hogy tudjam, hogy az emberek rossz döntéseket hoznak kiégett állapotban. Az érzelmeim azt gondoltatták velem, hogy mindig ilyen rossz voltam. Hogy egy csődtömeg vagyok. Hogy nincs remény. Hogy legjobb lenne feladni. Véget vetni az egésznek. Ezért naponta biztattam magam erre az egyszerű dologra: Ne tégy semmi hülyeséget! Az én esetemben három dolgot kellett elismételnem sokszor: ne hagyd ott a munkahelyedet; ne hagyd ott a családodat; ne vásárolj egy sportkocsit. Isten kegyelméből egyiket sem tettem meg. Az első kettő továbbra is része a hosszú távú terveimnek: hogy maradok a szolgálatban és a családomban. De lehet, hogy egyszer majd veszek egy sportkocsit.

Van, amikor már az siker, ha nem csinálsz hülyeséget.

  1. Zuhan a hatékonyságunk

Kiégésem egyik jele az volt, hogy elképesztően alacsony hatékonysággal működtem. Általában meglehetősen hatékony ember, hatékony vezető szoktam lenni. De a kiégés idején még egy egyszerű email megírása is órákba telt. Nem tudtam rendesen gondolkozni. A ritmusom lelassult, és úgy éreztem, mintha egy felhő lenne közöttem, és minden olyasmi között, amit tenni akartam.  Ha te is órákon át dolgozol, de nagyon kevés hatékonysággal – lehet, hogy kiégtél.

  1. Gyógykezeled magad

A kiégés korai fázisában sokan gyógykezelik magukat, hogy enyhítsék a fájdalmat. A túlevés, munka túlhajtása, szexuális túlkapások, ivás, indokolatlan költekezés, drogfogyasztás is lehet ilyen önkezelés. Én kerültem az ivást, drogokat vagy a szexuális kicsapongást. Az én gyógykezelésem a még több munka volt, ami magával rántott a lejtőn. A kiégett ember önmaga gyógykezelését választja ahelyett, hogy igazán magával törődne.

  1. Nem nevetsz eleget

Ez apróság, és mégis nagy dolog. Ha kiégtél, nem nagyon nevetsz. Emlékszem, hogy már a felépülésem idején egyszer felnevettem rádióhallgatás közben. Még én is meglepődtem: hónapok óta nem hallottam saját nevetésem hangját. Mikor kiégtél, semmi sem tűnik viccesnek, sőt, kezded kerülni azokat az embereket, akik élvezik az életet.

  1. Az alvás és kikapcsolódás nem tölt fel

Ha csak fáradt vagy, egy jól átaludt éjszaka, vagy egy-két hét szabadság segít visszagyűjteni a szükséges energiatartalékot. Ha viszont kiégtél, az alvás és kikapcsolódás sem tölt fel többé. Akár egy hónapi szabadság után sem érzed a különbséget.

Nekem három hét szabadságra volt szükségem azon a nyáron, amikor kiégtem, és a szabadság végén rosszabbul éreztem magam, mint az elején. A kiégés egyik legbiztosabb jele az, ha a szabadidődben, a kikapcsolódás alatt sem telnek fel a tartalékaid.

 

Rope_Tension_cr_iStockRomoloTavani_43771056_XXXLARGE

Hosszú távú egészség és fenntartható minták

Tizenegy évvel a kiégésem után jobban érzem magam, mint valaha. Mind a tizenegy tünet elmúlt. Hogy vannak-e még nehéz napjaim? Természetesen vannak, de napok, nem az egész élet. Nagyon hálás vagyok.

A kiégés után viszont kialakítottam egy új életritmust, új szokásokat, új viszonyulást az élethez, a szolgálathoz, ami által gyarapodtam. Ezek segítettek abban, hogy újból hatékonyan dolgozzam akár rövidebb idő alatt. És ezek visszaadták a élethez és a szolgálathoz szükséges elhivatottságot, lelkesedést.

Tehát fáradt vagy, vagy ez már több annál? Honnan ismered fel, ha kiégtél? Ha a fenti jeleknek csupán egyike-másika jellemez téged, akkor lehet, hogy tényleg csak fáradt vagy. Ha a figyelmeztető jeleknek a felét felismered magadon, közel lehetsz a szakadék széléhez. Ha ennél többet, esetleg az összeset észleled, talán ugyanabban az állapotban vagy, ahol én is találtam magam: kiégtél.

Ha kiégtél, arra bátorítalak, hogy kérd szakember segítségét – a családorvosodét és keresztyén lelkigondozónak a segítségét. Arra is biztatlak, hogy beszélj a gondodról a közeli barátaiddal, azokkal, akik számára fontos vagy.

 

*********************************************************************************************************************************************

 

Hogyan álltam talpra a kiégés után

 

Soha olyan mélységet, olyan igazán, megrendítő állapotot nem tapasztaltam, mint 2006-ban, amikor kiégtem. A kiégés a fáradtságot és a sötétséget a még kontrollálható területről elmozdítja oda, ahol már nem tudod kontrollálni. Én rendszeresen hallok olyan vezetőkről, akik éppen a kiégés állapotában vannak. Mintha a fáradtság és a túlterheltség járványként terjedne a vezetők életében. Ha te is küzdesz vele, azt mondhatom, hogy megértelek, drukkolok neked és imádkozom érted.

Korábban leírtam a történetemet, és azokat a figyelmeztető jeleket, amik kiégésre utalhatnak. Fontos felismerni, diagnosztizálni a kiégést. De hogy lehet kijönni belőle?

 

Hadd osszam meg veled az én tapasztalatomat. Mindenki másképp állhat talpra, de én felsorolok 12 ötletet, amik az én talpraállásomban segítettek.

 

Nem egyik napról a másikra

Az én esetemben hat hónapba telt, amíg a krízis állapotából (ahol kb. 20%-on működtem) a működőképes állapotba (talán 60%-ra) eljutottam. Utána még egy év kellett ahhoz, hogy a 60%-ról 80%-ra eljussak. Majd újabb három-négy évre, hogy ismét 100%-on érezzem magam, önmagamnak, az új önmagamnak.

A folyamat során teljesen újraépítettem a szokásaimat, a ritmusomat, hogy egy új normális állapotra rátaláljak. Hogy miért? Mert ahhoz, hogy a kimerültségből és kiégésből kijöjj, nemcsak jobb hozzáállásra, hanem új viselkedési és viszonyulási mintákra is szükséged van.

 

12 javaslat a kiégés utáni talpraálláshoz

Nekem nagyon nagy segítséget jelentett ez a 12 lépés. A te történeted biztosan különbözik az enyémtől, mégis abban reménykedem, hogy egy kis segítséget neked is jelentenek ezek a javaslatok.

  1. Beszélj róla valakivel

Ez nekem nehéz volt. Azt gondolom, hogy minden vezetőnek nehéz, férfiaknak különösen. Azt sejtem, hogy ennek a hátterében a büszkeség áll. De talán éppen a büszkeség miatt égtél ki. Ne feledd: az alázat kihozhat abból a mélységből, amibe a büszkeség taszított.

Tedd félre a büszkeségedet, és mondd el valakinek, akiben megbízol. Nem könnyű, de ez az első lépés a gyógyuláshoz. Ha megvallod mások előtt, akkor végül elismered magad előtt is, hogy baj van.

  1. Vegyél igénybe segítséget

Egyedül nem fog menni. Hidd el, nem fog. Én képzett tanácsadóhoz mentem, és mellettem volt, velem jött a barátaimnak egész köre.

Szükséged lesz a családorvosodra is, és egy keresztyén lelkigondozóra. És szükséged lesz másokra. Értem többen is imádkoztak. A feleségem, Toni, hihetetlenül erős, sziklaszilárd támaszom volt. Szerintem nélkülük nem tudtam volna talpra állni. Férfi vagyok, szeretem egyedül megoldani a problémáimat. Ez viszont meghaladt engem. De nem haladta meg Istent és azt a szerető és támogató közösséget, amelyet Isten adott. Szóval vegyél igénybe segítséget.

A magány Isten ajándéka, de az elszigeteltség az ellenség eszköze. Ne szigetelődj el.

  1. Támaszkodj a barátaidra

Igaz, ezt a második pontban érintettem, de esetleg elkerülte a figyelmedet. Szükséged van a barátaidra.  Mi, férfiak hajlamosak vagyunk arra, hogy kevés barátunk legyen, és még előttük se nyíljunk meg. Hiba. Támaszkodj a barátságaidra. Eljöttek hozzám a barátaim, és imádkoztak értem. Ők hívtak fel engem. Egyszer az egyik barátom felhívott, és azt mondta: “Tudom, hogy ma ezt még nem érzed, de a nap újból fel fog kelni. Biztosan.” El sem tudom, mondani, hogy milyen sokat jelentettek nekem akkor azok a szavak. A barátaidnak fontos vagy. Támaszkodj rájuk.

  1. Támaszkodj Istenre

Az, hogy csendben van, nem jelenti azt, hogy nincs jelen. Én nem éreztem Isten jelenlétét hónapokig. Sem imádság közben, sem Igeolvasás közben, sem istentiszteleten. De nem engedtem meg magamnak, hogy abbahagyjam. Ezekben a döntő pillanatokban el is tudsz fordulni Istentől, vagy még erősebben rátámaszkodni. Tarts ki, még akkor is, ha eleinte nem érzel semmit.

Én kitartottam Isten mellett, és a meghittség érzései visszajöttek. Az, hogy időnként nem érzed Isten szeretetét, nem jelenti azt, hogy Ő nem szeret téged. Az érzéseid valószínűleg visszatérnek az engedelmességeddel együtt. Támaszkodj Istenre, függetlenül attól, hogy mit érzel.

  1. Pihenj

Fizikailag és érzelmileg olyan nagyon fáradt voltam, amikor kiégtem! Körülbelül napi 10 órát aludtam egy hónapon át, és még néhány napközbeni szundítással is megtoldottam ezt. Az alvás olyan, mint a pénz: a hiányból tartozás lesz. És a tartozást meg kell fizetni. Én az alvástartozásomat abban a hónapban törlesztettem, és azóta figyelek arra, hogy nehogy ismét halmozzam a hiányt. Ha egy-két hétig halmozom is, igyekszem több alvással törleszteni. Arra vagy tervezve, hogy pihenj is, hogy Istenben nyugodj meg. Én nem vettem ki betegszabaságot, nem mentem tanulmányi szabaságra (pedig a gyülekezetem ajánlotta), lehet, hogy másnak erre van szüksége. Én attól féltem, hogy soha nem térnék vissza. Tehát kivettem a három heti szabaságomat, és lassan visszatértem.

  1. Találj valamit, ami elvonja a figyelmedet a fájdalmadról

Az a gond a fájdalommal (az én esetemben legalábbis az volt), hogy ha nem teszek semmit, akkor csak a fájdalomra koncentrálok. A fájdalom önző. A teljes figyelmedet követeli, kivéve akkor, ha határozottan eldöntöd, hogy nem szentelsz neki figyelmet.

A figyelemelterelés hatásos eszköz ara, hogy a gondolataidat más felé irányítsd. Nézz meg egy filmet. Menj el valahová vacsorára. Kirándulj egyet. Menj el egy buliba. Ülj be egy koncertre. Nem könnyű, de megéri. A legrosszabb periódusban elmentem társasági eseményekre, de nem beszélgettem az emberekkel, olykor “elbújtam” a feleségem háta mögé, aki egy fejjel alacsonyabb és ötven kilóval könnyebb nálam. De legalább elmentem.

Egy este vacsoravendégeink voltak, és én korán felálltam az asztaltól, felmentem a hálószobába, és átzokogtam az éjszakát. De legalább találkoztunk emberekkel. A depresszió ismétlődő köreiből ez is kimozdított engem.

 

burnoutKEP1-1024x683

 

  1. Tedd azt, amire képes vagy

Ismétlem, talán hosszú szabadságra van szükséged. Én három hét szabadságra mentem, és utána visszatértem a munkába. Az első héten egy három soros emailt hosszabb idő alatt írtam meg, mint ezt az írást, de arra összpontosítottam, amire képes voltam.

Az első hétvégén prédikáltam, és azok, akik tudtak az állapotomról, mindannyian azt mondták: “Nem gondoltuk volna, hogy ilyen rosszul vagy. Nagyszerű voltál.” Én tudom, hogyan éreztem magam szívem mélyén, de jó volt tudni, hogy még így is valamit tudok nyújtani másoknak.

Nekem fontos volt felismerni, hogy mi az, amire még képes vagyok. Ha kiégtél, koncentrálj arra, amit tudsz, ne arra, amit nem.

  1. Ne tégy semmi drasztikus vagy buta dolgot

Ezt húzd alá. Mert amíg a betegség elfoglalta a gondolataimat, folyamatos volt a kísértés, hogy valami olyasmit tegyek, amivel az egész életemet tönkretettem volna. Kedvem lett volna felmondani a munkahelyemen, elfutni mindentől és mindenkitől, akit addig ismertem – beleértve a feleségemet és a gyermekeimet. A legrosszabb pillanataimban újra és újra visszatért a gondolat, hogy vessek véget az egésznek. Hálás vagyok, hogy végül nem engedtem ezeknek az impulzusoknak. Néha elmondtam magamnak: Ma ne csinálj semmi hülyeséget! És ha nem csináltam, az már haladás volt. Hálás vagyok, hogy nem tettem semmi helyrehozhatatlan vagy felelőtlen dolgot.

Amikor mélyponton vagy, már az győzelem, ha nem teszel hülyeséget.

  1. Bízz újra

Összeomlásom egyik oka az volt, hogy néhány kapcsolatban (nem családi kapcsolatban) megtört a bizalom. Fájdalmam és pillanatnyi cinizmusom ellenére eldöntöttem, hogy újra bízni fogok.

Az kész csoda, hogy mennyi megbízható ember van. Isten mindig megbízható. A csalódás utáni bizalom frissen és elevenen tartja a szívedet, és megtanít újra reménykedni.

  1. Folyamatosan figyelj az egyensúlyra

Korábban büszke voltam magamra amiatt, hogy bármit tettem, kitartóbban és keményebben tettem, mint bárki más. A büszkeség nem jó dolog. Most folyamatosan figyelem a saját érzéseimet, a kipihentségemet, azt, hogy egyensúlyban legyen a másokra és magamra fordított idő. Nagyon figyelek erre. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne figyeljek. Széljegyzeteket készítettem a határidőnaplómba, mert enélkül mindig minden sarok után már leselkedett rám a szakadék. A széljegyzet a vezető legjobb barátja. Minél több széljegyzeted van, annál jobban boldogulsz.

  1. Vedd észre a figyelmeztető jeleket

Mindig éberen figyelem a kiégésre utaló jeleket. Időnként látom egyik-másik figyelmeztető jelet visszalopakodni. A körülöttem álló embereknek elmondtam, hogy amikor ezeket észlelem magamon, lehet, hogy újra a szakadék felé tartok. Akkor imádkozom, és próbálom korrigálni az irányt.

Néha tévesnek bizonyul a riasztás. Egyszer két napig abban a lelkiállapotban voltam, amit magam “mini kiégésnek” tekintettem, hallottam a vészcsengőt. Végül rájöttem, hogy egy vezetési nehézségem okozott frusztrációt, az okozta a tüneteimet. Amint megoldottam a vezetési kérdést, a tünetek szinte azonnal megszűntek. De az éber figyelem számomra központi kérdés ahhoz, hogy egészséges maradjak.

  1. Vállalj felelősséget a saját lelki egészségedért

Senki más nem felelős a te egészségedért. Csak te vagy. Imádkozz, olvasd a Bibliát, keress éltető barátságokat, töltődj fel, táplálkozz egészségesen, edzz, szeress mélyen. Ezek a dolgok táplálják a lelkedet. Ha te nem teszed meg, helyetted senki.

 

file-20171113-27576-a1s7xf

Rátalálni az új “normális” -ra (És az én véletlen felfedezésem)

Nekem szinte öt évbe telt visszatalálni a normális állapotba… de hamar rájöttem, hogy ez a normális már nem ugyanaz a normális, ami korábban volt.

Legfőképpen azért, mert a régi normális ugyanahhoz a kiégéshez vezetne ismét, amihez korábban.

 

Az azóta eltelt évek során kidolgoztam és bejárattam új életritmust, szokásokat, amik összetartják az életemet. Ennek a folyamatnak a során véletlenül felfedeztem valamit. Ezek az új szokások, ritmusok, minták nemcsak megóvtak a kiégéstől, hanem sokkal hatékonyabbá és eredményesebbé tettek engem. A harmincas éveimben akartam írni egy könyvet. Amióta kijöttem a kiégésből, három könyvet írtam, most a negyediken dolgozom. Sok más régebben dédelgetett tervemmel tovább léptem a megvalósítás felé.

 

És te hogy vagy?

Nekem személyesen hosszú út volt, és végig hinnem kellett, hogy Isten még nem mondott le rólam. 11 évvel később nagyon hálás vagyok. A gyülekezetünk sosem volt egészségesebb és hatékonyabb, mint most. Én soha ennyire nem élveztem, amit csinálok, mint most. És soha nem álltak előttem nagyobb lehetőségek, mint most.

Mennyit láttam ebből 11 évvel ezelőtt? Egészen pontosan semmit. De ennek ellenére nem szabadott feladni. Azokban a pillanatokban vagy napokban, amikor nem érzem jól magam, belekapaszkodom abba a reménybe, hogy a nap ismét fel fog kelni. És tényleg felkel.

Tehát ez az én történetem.

Én ma imádkozom érted, és remélem, hogy ez egy kicsit segít neked, és mindazoknak, akik kimerültek, elbátortalanodtak, vagy azt hiszik, hogy nincs tovább.

Van tovább. Isten él. És szeret téged.

 

 

*********************************************************************************************************************************************

Fáradt tiszteletes asszony

Nincs erőm a történetem részleteit is elmondani. Nem is tudom pontosan, hogy mi a baj velem, csak azt tudom, hogy fáradt vagyok. Rágugliztam a “fáradt tiszteletes asszony”-ra, hogy lássak más történeteket, hátha nem csak én vagyok így. Szégyellem magam, mert a férjem igazán akarja végezni a munkáját, én pedig nem veszek részt benne. Nem látom az értelmét az egésznek. Nem látom Isten jelenlétét az istentiszteleten, és nem akarom ezt így tovább csinálni. Nem mondom el a férjemnek, mert nem akarok csalódást okozni neki. Úgy szeretnék csak leülni, és hagyni hogy valaki engem vigasztaljon, segítsen, és ne várjon tőlem semmit. Hogy ne kelljen nekem törődni mindennel. Szeretnék egy virágzó gyülekezet tagja lenni, ahol nem csak néhány komor ember van. Szeretnék egy ilyen közösség lelkipásztorának a felesége lenni. Szeretem a férjemet, tisztelem a hivatását. Mellette akarok lenni, de nem tudom, hogy ezt így még meddig bírom.

****************************************************************************************************

Nem tudom tovább csinálni

25 éve szolgálok, mindenik szolgálati helyemen nehéz dolgom volt, hanyatló, apadó közösségekben szolgáltam. Ha volt is eleinte gyarapodás, fellendülés, egy idő után minden visszazökkent a megszokott kerékvágásba.

Az idei év a legnehezebb a szolgálatomban. Szeretem a gyülekezetet, ahol szolgálok, kedves emberek vesznek körül, jó a közösség. De igazán komolyan nem érdekli őket az evangélium. Jól elvannak, a megszokott életüket élik, maguknak szerveznek közösségi alkalmakat, de a templomba nem járók egyáltalán nem is érdeklik őket, szerintem lenézik őket. És persze fogy a gyülekezet, lassan kihal. Kevés a fiatal, de ők nem érzik jól magukat ebben a belterjes közösségben, és én sem találom meg a hangot velük.

Ráadásul az idén a feleségem beteg lett, a szüleim halálát sem hevertem még ki. Fáradt vagyok, sokszor ingerült, ideges, elégedetlen, és úgy érzem, az Úr is magamra hagyott.

****************************************************************************************************

Valami megváltozott

Komoly templombajáró családban nőttem fel, olyan természetes volt, hogy teológiára megyek, lelkipásztorként akarok szolgálni az Úrnak. Az első szolgálati helyemen csak fél évig voltam, akkor meghívott egy gyülekezet. Szép időszak következett, nem volt könnyű, de úgy éreztem, hogy Isten áldása volt a munkámon, sokan jártak templomba, sok mindent megvalósítottunk együtt. Aztán körülbelül 7 év után a hangulat kezdett megváltozni.  Mintha lassan kicserélődtek volna az emberek, egyre több kötekedő, kicsinyes, rosszindulatú embert vettem észre. Lehet, hogy meguntak engem. Olyan dolgokat kezdtek mondogatni nekem, amiket én sosem mondanék egy lelkipásztornak, mindenben hibát találtak, mindenbe belekötöttek, azt is az én fejemhez vágták, amiről nem én tehettem. Én akármennyire próbáltam türelmes, kedves lenni, az emberek ellenségesek lettek. Nem csaltam a feleségemet, nem loptam az egyház pénzéből, semmi sértő vagy törvénytelen dolgot nem tettem. Csak a munkámra próbáltam figyelni – az igaz, hogy ami nem ezzel függött össze, abban nem szívesen vettem részt. De próbáltam szeretni a rámbízott embereket, szívből prédikáltam nekik az Isten Igéjét.

El kellett jönnöm abból a gyülekezetből, most egy kisebb gyülekezetben szolgálok, de a kudarcot még nem emésztettem meg. Most sem értem, hogy mi romlott el. És félek, hogy megint ugyanaz fog történni. Néha arra gondolok, hogy bárcsak ne ezt a hivatást választottam volna. De most 41 éves vagyok, és csak ehhez értek. Az emberek szeretik, ahogy prédikálok. Ha Isten adott ehhez képességet, akkor miért nem adott a személyes kapcsolatokhoz is? Néha azt gondolom, hogy nem is hallja az imádságaimat. Sokszor jut eszembe, hogy legjobb lenne meghalni. Legalább tízezerszer kérdeztem már magamat is és Istent is, hogy mivel érdemeltem ezt? Ez a hűségesen végzett munka jutalma?

***************************************************************************************************

Már nem élvezem

Olyan lelkesedéssel és energiával vetettem bele magam a szolgálatba a teológia után, mint a játszótéren rohangáló kisgyermekek. De most, több mint 20 év szolgálat után elegem van belőle. Régen szerettem a vasárnapot, most alig várom, hogy lejárjon. Csak az a baj, hogy mindig jön a következő 🙂 Az a furcsa, hogy most jó gyülekezetben vagyok, az emberek járnak templomba, az épületeinket rendbe tettük, a bankszámlánkon van egy kis pénz. Mikor ide kerültem, minden haldoklott. Boldog kellene legyek, de borzalmasan érzem magam. Olvasom az Igét, kitartóan imádkozom, próbálok tanulni, sokat olvasok, készülök, mégis állandóan az jár az eszemben, hogy otthagyom a szolgálatot, keresek valami más elfoglaltságot. Persze ez nem ilyen egyszerű, a családommal ezt nem tehetem meg. De elegem van a lelkészkedésből. Már nem is emlékszem arra, hogy milyen volt normális embernek lenni. Tudom, hogy jó dolgom van, azt is tudom, hogy Isten szeret engem, de elkoptam, és bűntudatom van miatta.

**************************************************************************************************

Prédikálni vagy nem prédikálni

Öt hónapja vagyok egy kis gyülekezet lelkésze. Az első istentiszteleten, amit tartottam, a családomon kívül nyolc ember volt. Most a családdal együtt néha akár húszan is vagyunk. Persze tudom, hogy ennek is örülni kellene, de én többre vágyom. Vállaltam egy másodállást, a feleségem nem ért egyet ezzel, de sajnos a fizetésből nem jövünk ki. Lehet, hogy nem is prédikálásra hívott el Isten, nem ez a feladatom? Nem tudom. Nagyon egyedül vagyok. Tudom, hogy hová tartozom, mégis az az érzésem, hogy Isten elfeledkezett rólam.

**************************************************************************************************

Hogyan tovább?

Negyvenöt éves vagyok, egy közepes egyházközség lelkipásztora. Húsz éve szolgálok.

Bajban vagyok, és egyre nagyobb a baj. A feleségemnek az orvosi kezelése és a lányom taníttatása sokba kerül, és a fizetésem túl kevés. A Gondviselő mindig kirendelte, amire szükség volt, de a kiadásaink mindig meghaladják a bevételt, és ez így nem mehet sokáig.

A gyülekezetben nem rossz a helyzet, de egyre kevesebben járnak templomba, ott is egyfolytában baj van a pénzzel. Bár senki nem mondja a szemembe, de érződik, hogy ha jobban végezném a munkámat, jobb lenne a helyzetünk. Öt éve vagyok itt, ha csak valami nagy változás nem lesz, előbb-utóbb már nem fogják tudni fenntartani a lelkészi állást.

Értelmes, tapasztalt, olvasott ember vagyok, nem ijedek meg a munkától, de kezd elegem lenni abból, hogy keményebben dolgozom kevesebb pénzért, mint a gyülekezeti tagok. Akármit próbáltam ebben a gyülekezetben, nagy változást semmi nem hozott. Irígylem azokat a fiatal kollégákat, akik nagyobb és jobban fizető helyeken vannak.

Lehet, hogy ez a kapuzárási pánik, hogy középkorú lettem, van három gyermekem, egyik bentlakó, nincs tartalékom, nincs előrehaladás, még sokáig törleszthetem az adósságomat, és lehet, hogy nyugdíjig semmi sem lesz jobb.

Belefáradtam. Otthagynám a lelkészi szolgálatot, de nem tudom, hogy tudnám előteremteni a szükséges pénzt. A szaktudásom csak egyházi munkában ér valamit, és kezdőként indulni egy másik pályán megint azt jelentené, hogy csak majd sok idő múlva lesz könnyebb. És – ahogy mondtam – Isten eddig mindig megsegített, Neki sem akarok hátat fordítani. Ha Isten az egyházban akar szolgálni, akkor biztosan van tovább, csak még meg kellene találnom , hogy hogyan.

**************************************************************************************************

Támogatás

14 éve vagyok lelkész, komolyan veszem a szolgálatot egy kicsi gyülekezetben. De bosszant, hogy a mi munkánkat senki sem ismeri el, pedig a legtöbb munkát mi végezzük. Csalódtam az egyházban, mert nem támogatja ezt a munkát úgy, ahogy kellene. Én nem tudok elmenni szabadságra, minden gondomat egyedül kell megoldanom.  Elegem van abból, hogy a pénz miatt kell törjem a fejem. Ha a misszió az egyház feladata, akkor miért vagyunk olyan egyedül ezekkel a gondokkal?

**************************************************************************************************

Öt év szolgálat és két infarktus

Negyven éves koromban kerültem abba a gyülekezetbe, ahol Édesapám korábban harminc évig volt lelkész. Ő 2005-ben meghalt, és a gyülekezet engem ugyanabban az évben meghívott. A gyülekezeti élet fellendült, sok új ember kapcsolódott be közösségbe. 2006 Áprilisában infarktust kaptam egy olyan napon, amikor korábban kettőt prédikáltam. Abból felépültem, és öt évvel később egy újabb, súlyos infarktusom volt, de ezt is túléltem. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért történtek ezek.

Rájöttem, hogy mások elvárásai alapján saját magammal szemben irreális elvárásokat támasztottam. Kihívást jelentett a bizonytalanság, hogy vajon Édesapám sikerét utól tudom-e érni, esetleg felülmúlni. Azok a gyülekezeti tagok, presbiterek, akik szerették őt, elvárták tőlem, hogy egy hetven éves ember bölcsességével, és egy negyven éves energiájával rendelkezzem. Ez lehetetlen volt.

A gyűlések, megbeszélések, az éretlen keresztyének vitáiban való közvetítés leterhelt. Növelte a terhet, hogy a gyülekezeti tagok tőlem várták, hogy a kitaláljam a gyülekezet következő programjait, és új szolgálati lehetőségeket fedezzek fel, új kezdeményezésekkel álljak elő. Tudtam, hogy ez nem jó vezetési stílus, de az elődöm – az Édesapám ehhez szoktatta őket. Ő elképesztően hatékonyan csinálta ezt, de én nem tudtam, nem tudom ugyanúgy csinálni.

Még tanulom, hogy inkább Krisztusra figyeljek, és ne az emberek elvárásának próbáljak megfelelni. Nem biztos, hogy minden terhüket magamra kell vennem. Krisztus egyházának a sikere nem az én felelősségem. Én csak szolgálom Őt, és csak Őt szolgálom egyedül. A pihenés, kikapcsolódás nélkülözhetetlen a hosszú távú szolgálathoz.

****************************************************************************************************

60 fölött

60 éves lelkipásztor vagyok, falusi gyülekezetben szolgálok. Az utóbbi években kollégákkal beszélgetve többen kérdeztek rá, hogy mikor megyek nyugdíjba, hogy készülök-e már nyugdíjba, hogy hova fogok költözni, meg ilyeneket. Én egész életemben hűségesen próbáltam szolgálni, és végig vártam arra, hogy majd valamikor sikerül egy kicsit előrelépni, majd megjön a megbecsülés. Még most is lennének terveim, megvalósításra váró elképzeléseim. De már mindenki azt kérdezi, hogy már mikor megyek nyugdíjba. Úgy tűnik, hogy a magamkorú lelkészeknek félre kell állni az útból, mert a gyülekezetek jobban szeretik, ha fiatal papjuk van. Emiatt, hogy sürgetnek félreállni, kiábrándultam az egész rendszerből, tehetetlenül dühös vagyok, és minden akaraterőm odalett. Ezért most már lassan kezdek beletörődni, hogy ezen már csak a nyugdíjazás segíthet. De lehet, hogy az sem.

**************************************************************************************************


Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

Tag Cloud

%d bloggers like this: